Jól megérdemelt lazítás: így vezeti a 150 milliós Lamborghinijét Kerkez Milos (VIDEÓ)

A rózsaszín melegítő sem hiányozhat az összképből.

Lamborghinivel vagánykodó Kerkez Milos, mindenhol ott lévő Szoboszlai Dominik, Londonban gálázó Fradi-edző és a válogatottól elköszönő kéziklasszis is a hét legolvasottabb sporthírei között.
Kerkez Milosnak nemcsak a pályán, azon kívül sem kell a szomszédba mennie egy kis vagányságért. A Bournemouth magyar kiválósága egy rövid, de annál lazább TikTok-videóban engedett betekintést szerény, 150 millió forintos szupersportkocsijába, egy jobbkormányos Lamborghini Urusba, a hozzá dukáló rózsaszín melegítőszettel. Az ugyan ennyiből nem derült ki, az aszfalton hova hajtott, a karrierje viszont egyre inkább Liverpoolba tart…
Ezt is ajánljuk a témában
A rózsaszín melegítő sem hiányozhat az összképből.
A létező egyik legrosszabb sportsérülést, Achilles-ínszakadást szenvedett az NB III-as idénynyitón a Pécsi MFC futballistája, Tóth Zoltán. Egy ilyen sérülés nagyon hosszú kihagyással és rehabilitációval jár, és természetesen azonnali operációt igényel – ezt dr. Papp Zsolt egyből el is végezte a támadón. Tóth a roppant balszerencsés eset után rengeteg üzenetet és jókívánságot kapott, többek között jóbarátja, a liverpooli karmester Szoboszlai Dominik is tartja benne a lelket a távolból, ami értelemszerűen hatalmas erőt és támogatást tud adni az ilyen nehéz időkben.
Ezt is ajánljuk a témában
Súlyos sérülését követően felhívta jó barátját a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.
Az egyik legolvasottabb cikk nem meglepő módon Robbie Keane ferencvárosi edző londoni visszatérése volt – természetesen csak ideiglenesen, egyetlen meccs erejéig. Méghozzá egy nem mindennapi gálamérkőzésről van szó: két patinás csapat, a Tottenham és az AC Milan legendái „csapnak össze” március 23-án egy jótékonysági találkozó keretén belül a Tottenham Stadionban. Keane klubikonnak számít a Spursnél: 306 tétmeccsen 122 gólt lőtt a kétezres években, 2008-ban Ligakupa-győzelemig vezette a „Sarkantyúsokat”, így minden bizonnyal óriási ováció várja majd egykori sikerei helyszínén.
Ezt is ajánljuk a témában
Keane ismét a White Hart Lane-n szerepel – játékosként.
A „futballtörténelem egyik legnagyobb rablásaként” jellemezte az egykori Liverpool-legenda, Jamie Carragher a Vörösök PSG elleni bravúrgyőzelmét. Mint ismert, a Bajnokok Ligája slágermeccsén az angol csapat gyakorlatilag végig alárendelt szerepet játszott Párizsban, ám a focit gólra játsszák: a 28–2-es kapura lövési mutató ellenére a hajrában Harvey Elliott tekerése beakadt, a Premier League-éllovas így ezzel, valamint Alisson kapus élete egyik legjobb teljesítményével előnnyel fordulhat a liverpooli visszavágóra. És van még egy játékos, akinek rengeteget köszönhet a csapata: Szoboszlai Dominik ezúttal is felszántotta a pályát, és hátul is volt két olyan mentése, amivel jó eséllyel góltól óvta meg együttesét, kulcsszerepet vállalva ezzel a nem mindennapi sikerből.
Ezt is ajánljuk a témában
Az angol lapok egyetértenek abban, hogy a magyar futballistának nem a Paris Saint-Germain elleni volt a legjobb mérkőzése a Liverpoolban, de azt elismerik, hogy kilencven percen keresztül meg sem állt a pályán.
Egy meglepő bejelentést is hozott a hét vége: az FTC kézilabdacsapatának átlövője, Ancsin Gábor visszavonult a magyar válogatottól. Tette mindezt több, mint 15 évvel, 13 világversennyel és 383 góllal a háta mögött, „hosszas mérlegelés” után. A 34 éves klasszis döntését kénytelen-kelletlen Chema Rodríguez szövetségi kapitány is elfogadta, még ha nehezen is búcsúzik a tapasztalt játékostól – mint mondta, minden edzőnek olyan szerény és alázatos sportolókat kíván, mint Ancsin.
Ezt is ajánljuk a témában
A januári világbajnokság volt az utolsó tornája a nemzeti csapatban, de azért hagyott egy kiskaput.
Nyitóképen: Kerkez Milos / Fotó: Justin Tallis / AFP